Így készül a méz

  A méhek és a méhes megporzást igénylő növények között szoros egymásrautaltság alakult ki. A növények édes, illatos úgy nevezett nektárral csalogatják magukhoz a szorgos méheket. Mi alatt a méhek táplálkoznak, eközben elvégzik fontos feladatukat, a virág beporzását is. A méhek miközben táplálékot gyűjtenek, óhatatlanul érintkezésbe kerülnek a virág portokjával, amelyből virágpor ragad apró, finom szőrszárral borított lábaikra.

 A méh reggeltől egészen estig ugyanazon növényi faj virágait látogatja, amíg táplálékot talál a növényen. A méhek, tudat alatt ezért tesznek, így mert ha a növény saját magát porozná be, kialakulna a bel-tenyésztettség. Ez ellen a növények különféleképpen védekeznek, hogy ez ne alakulhasson ki.

  A virágpor a méhcsalád számára az egyedüli fehérjeforrás. A méhegyedek ebből építik fel testfehérjéiket, ennek fogyasztása szükséges mirigyeik működtetéséhez.

  A virágok színes sziromleveleikkel versenyeznek a méhek kegyeiért, már messziről tetszelegnek, felhívják magukra a méhek figyelmét. A nektármirigyei illatos édes folyadékot, a nektárt termelik, melynek illata a szelek szárnyán messzire terjed. Az ember szaglása sokkal rosszabb, mint a méheké, de az akác vagy például a hársak virágzását már mi is messziről megérezzük, mert szinte méz-virág illatban fürödnek a fák. A méhek ezeket az illatos nektárcseppeket gyűjtik össze és készítenek belőle mézet.

  A virágokon kívül más növényi részeken is kiválasztódhat édes folyadék, amit szintén összegyűjtenek a méhek, de ezek nem képeznek olyan jelentős mennyiséget, mint a virágokból összegyűjtött nektár.

  A nagy kiterjedésű, főleg fenyőerdős országokban a méhek nem a virágok nektárját gyűjtik, hanem a leveleken található édes harmatot, más néven mézharmatot. A növényeken található édes harmat arra utal, hogy azon a növényen ízeltlábú kártevők élősködnek. Leggyakrabban levéltetvek és a kabócák. A fiatal növényi részekből, levelekből termelt cukros folyadékkal táplálkoznak az élősködők. A növényi nedvekből táplálkozó rovaroknak nagyon sok táplálékot kell elraktározniuk ahhoz, hogy a szervezetük felépítéséhez elegendő fehérjéhez jussanak. Ennek nagy része -amelyik szénhidrátban gazdag-, átalakítás nélkül kerül a külvilágra. A levelekre ragadó édes harmat kiváló táplálékot jelent egyes alacsonyabb rendű gombáknak és a méheknek is.

  A rügyek pikkelylevelei között ragacsos növényi anyag, a rügybalzsam található, amit a méhek főleg az őszi időszakban előszeretettel gyűjtenek. A méhszurkot, más néven a propoliszt nem eszik meg a méhek, hanem a kaptár belsejét kenik be ezzel a fertőtlenítő anyaggal, valamint a kisebb rések betömésére is ezt használják.

     Mi történik a kaptárban?                 

 A növények virágaiból összegyűjtött nektár ebben az állapotban még nagyobb részben vizet tartalmaz. Ebben a formájában a méhek nem sokáig tudnák elraktározni, mert hamar megerjedne. A méhek az összegyűjtött nektárból elpárologtatják a felesleges vizet, úgy hogy a híg nektárt felszívják a mézgyomrukba, azt elszállítják egy másik sejthez, melyben szétterítik azt. Így a nektárt nagyobb felületen érintkezhet a levegővel, a magas hőmérsékletnek köszönhetően, amely a kaptáron belül uralkodik; ezáltal folyamatosan csökken a nektár víztartalma. A páradús levegőt a méhek szárnyrezgetésükkel keltett légárammal távolítják el a kaptárból.A méhek garatmirigyéből származó enzimek az összetett cukrokat kémiai átalakuláson viszik keresztül.                           

  A méhek mézhólyagjában található "szelep" szűrő tevékenységet is végez. A nektárba került szilárd alakos elemeket, a virágporokat, az esetleges baktérium és gomba spórákat is képes eltávolítani. Ezeken túl a méhek számára káros anyagok a nektárból a méhek kiválasztó szervébe kerülnek. Természetesen maga az érlelés energia igényes folyamat, a hozzá szükséges energiát a méhek a nektár elfogyasztásából nyerik.

  Attól az időtől kezdve tekintjük igazi méznek ezt a kaptárterméket, amikor a víztartalma 18% körüli értéket eléri és a méhek viaszfedéllel, zárják el a levegőtől a mézes sejteket. Ebben a formában a méz hosszú időn keresztül minőségromlás nélkül eltartható, tartalék táplálékot jelent a méhcsalád számára az ínséges időkre. A méhek gyűjtő tevékenységének az a célja, hogy a méhcsalád tartalék élelmet raktározzon el azokra az időkre, amikor a méhek nem tudnak élelmet begyűjteni. A méhek sohasem tudják azt, hogy mennyi élelmet kell elraktározniuk ahhoz, hogy kitartson a legközelebbi hordásig, ezért ha tehetik, szakadatlan dolgoznak, kedvező körülmények között jóval többet is képesek begyűjteni.

Mézpörgetés

 A hogy azt már az előzőekben említettük, a méhek igyekeznek minél több mézet elraktározni, ezt a fölösleget használjuk fel mi emberek. Úgy, mint a borászatban a szüretelés, úgy a méhészetben is "szüretelünk", más néven úgy mondjuk, hogy pergetés. A pergetéskor a lépeket meg kell pörgetni ahhoz, hogy kinyerjük belőlük a mézet. Nagyon fontos, hogy a mézet csak akkor szabad elvinni a kaptárból, amikor az már érett. A mézet akkor lehet érettnek tekinteni, amikor a méhek a lép 1/3-ad, ½-ed részét már lefedték.
Visszatérve a pörgetéshez, a pörgetést nagymértékben befolyásolja az időjárási tényező, például, amikor elfagy az akác a méhek a szükségletüknek elegendő nektárt, sem tudnak begyűjteni ahhoz, hogy életbe maradjanak.

  A szüret a méhek eltávolításával kezdődik a keretekről. Ilyenkor a méhész magára vesz egy speciálisan erre a célra készített ruhát, amin nem hatol át a méh fullánkja. Ezután füstöt fújva a kaptárra kiszedni a kaptárból a mézes lépeket, amit kisebb kefével vagy enyhe rázással távolítja el a rajta tevékenykedő méheket. Nagyobb telepeken méhlefújó berendezéssel vagy úgy nevezett méhszöktető labirintusok alkalmazásával próbálják eltávolítani a méheket a mézes léptől.

  A pörgetés méhektől elzárt helyen, úgynevezett pörgető bódéban, vagy pörgető helységben történik. A modernebb helységek már az élelmiszer feldolgozásra vonatkozó szabályok betartásával készülnek, a padozat csúszásmentes járólappal burkolt, a falazat a mennyezetig csempézett, könnyen tisztán tartható. Minden olyan eszköz, ami a mézzel érintkezik saválló anyagból, készül.

  A keretek a külső oldalaikon található viaszépítmények eltávolítása után a fedelező állványra kerülnek. A sejtek viaszfedelét a "fedelezést" azért kell eltávolítani, hogy a sejtekben található méz útja szabaddá váljon. A fedelező villák és kések ezt a célt szolgálják.

  A mézpörgető berendezések a centrifugálás elvén működnek. A speciális tartószerkezetbe helyezett és megforgatott mézes keretekből a centrifugális erő hatására csapódik ki a méz a berendezés falára, ahonnan annak aljára csurog, ahol egy csapon keresztül engedik ki a mézet. A fedelezés és pörgetés során apró viaszmorzsák és levegő buborékok kerülnek a mézbe, amelyektől a frissen pergetett méz opálos lesz. Csak több napig tartó pihentetés (ülepítés) után tisztul fel a méz. Mivel a méz fajsúlya közel másfélszerese a vízének, a belekerült viasz és levegő buborék a méz felszínén gyűlik össze, amelyet lekanalazással egyszerűen el lehet távolítani. A mézzel teli hordókat légmentesen le kell zárni, majd napfénytől védett hűvös helyen kell azt tárolni az eladásig, az üvegbe töltésig.